2023. február hónap bejegyzései

Mély fájdalommal búcsúzunk nagyra becsült kollégánktól, Paluska Páltól.

Paluska Pál szakmai pályájának kezdete több, mint fél évszázaddal ezelőttre nyúlik vissza. Karrierjét szakaszmérnökként kezdte ám nyugdíjba vonulása előtt a MÁV Zrt-nél, már Osztályvezetőként látta el feladatait.

2019-ben a RailCert Hungary Kft. Tanúsítási Igazgatóságába már nyugdíjasként, nagyra becsült szakmai tapasztalatával került felkérésre az Infrastruktúra szakterület vezető pozíciójára.

Munkáját széles körű szakmai elismertség mellett végezte.

Életét a vasút végig kísérte, ami nem zárta ki, hogy családja is mindig kiemelt figyelmet kapjon.

Személyében vidám, érdeklődő, segítőkész embert ismerhettünk meg, akivel bátran megbeszélhettük szakmai problémáinkat.

Vezetőként is sokat köszönhetünk neki, hiszen szaktudása felbecsülhetetlen érték volt.

Mindig emlékezni fogunk rá és a vele együtt töltött időre.

Tudását, segítőkészségét soha nem feledjük.