2023. április hónap bejegyzései

Az NB-Rail madridi szakmai találkozóján is jelen volt a RailCert Hungary Kft.
A vasúti átjárhatósággal foglalkozó nemzetközi non-profit egyesület, az NB-Rail, valamennyi alrendszer esetében évente több alkalommal biztosít személyes megbeszélésekre lehetőséget a Kijelölt Szervezetek (NoBo-k – Notified Body) szakértőinek Európa szerte.
Az Infrastruktúra (INF) szakterület vonatkozásában 2023. március 23-án került megrendezésre Madridban a szakmai munkacsoport ülése (INF subgroup), amelyen szervezetünket Huschek-Juhász Erika és Liszi Linda képviselte.
A szakmai egyeztetés két spanyol bejelentett szervezet: az Asociación de Acción Ferroviaria (Cetren) és a Certifer Belgorail által került megrendezésre. A teljes napot felölelő rendezvény sikeresnek és informatívnak bizonyult. Az értekezleten a különböző szervezetek jelenlévő tagjai is beszámoltak, többek között a Stratégiai/Plenáris ülés tapasztalatairól, de az Európai Vasúti Ügynökség képviselői is hasznos információkat nyújtottak a résztvevőknek.
Az ülés első felében az elmúlt időszakban megvitatott témák és változások kerültek bemutatásra, majd ezt követően az infrastruktúrát érintő ÁME-k (Átjárhatósági Műszaki Előírások) jövőbeni módosításairól, továbbá a tervezett új „Útmutató az infrastruktúrára vonatkozó ÁME alkalmazásához” megnevezésű dokumentum kiadásáról konzultáltak. Számos olyan sajátos eset, valamint értékelési nehézséget érintő tapasztalat is szóba került, amely az Európai Unió tagországaiban megépült vasútvonalak és állomások közötti különbségekből adódik.
2023-ban kollégáink még számos nemzetközi rendezvényre, konferenciára utaznak majd cégünket, a RailCert Hungary Kft-t képviselve.