
Megfelelőségértékelési eljárások tapasztalatai a Vasúti Járművek területén
A RailCert Hungary Kft. 2022-ben kiterjesztette DeBo és NoBo megfelelőségértékelési jogosultságát a Vasúti Jármű (Rolling Stock – RST) alrendszerére is, melynek köszönhetően már számos lezárt, vasúti járműveket érintő típusvizsgálati és hitelesítési Projektet tudhat maga mögött. A megbízások révén kollégáink értékes gyakorlati tapasztalattal gyarapodhattak az RST alrendszerrel kapcsolatosan, melyről Halász Gergely projektmérnök számolt be egy hazai, vasútszakmai folyóiratban:
„A vasúti járműveket jellemzően hosszabb távra, több évtizedes élettartamra tervezik. Ezen időszak alatt az aktuális műszaki színvonal és technológia is folyamatosan fejlődik jármű és pálya oldalról egyaránt, ugyanakkor további követelmények (mint pl. ergonómia, utasok kényelme stb.) is kapcsolódhatnak, amelyek teljesítéséhez folyamatosan fejleszteni szükséges a járműkonstrukciókat. A vasúti jármű átalakítások, korszerűsítések egyik alapeleme – a gyakorlati megvalósítás mellett – az azt kísérő műszaki dokumentáció. A megfelelőségértékelés során kiemelten fontos, hogy a járműtípust és annak műszaki paramétereit beazonosítsuk és rögzítsük, hogy a tervezett változtatást, korszerűsítést szakmai szempontok alapján vizsgálhassuk, értékelhessük.”
2022-től kezdődően elmondható, hogy már több mint 16 típusvizsgálati és hitelesítési tanúsítványt adtak ki szakembereink RST alrendszeren belül, melyek kiterjednek a vasúti pálya karbantartását végző önjáró és vontatott járműveken keresztül egészen a vontatójárművek fedélzeti berendezéseinek megfelelőségértékeléséig.
A fent részletezett Projekteknek köszönhetően az RST szakterületen tevékenykedő munkavállalóink nemcsak a megfelelőségértékelési tevékenységhez szükséges műszaki dokumentációval ismerkedhettek meg, hanem helyszíni vizsgálatokkal és bejárásokkal építhették tovább a szakmai kapcsolatokat Partnereinkkel.
Bízunk benne, hogy szakértő gárdánk a jövőben is számos megfelelőségértékelési tevékenységet végezhet Megrendelői számára a vasút valamennyi területén.
Tekintse meg lezárt és folyamatban lévő tanúsítási eljárásainkat honlapunkon a „Projektjeink” menüben: https://railcert.hu/projektjeink/